Barion Pixel

Esküvőszervező - fölösleges vagy valódi segítség?

Mint ahogy nagyon sok jegyespár, először mi is azt gondoltuk, hogy fölösleges esküvőszervezőt megbízni Nagy napunk megszervezésével, hiszen volt 1,5 évünk a kitűzött dátumig. Annyi idő alatt csak mi is meg tudunk mindent szervezni. Letöltöttünk a netről pár költségvetés sablont és rengeteg cikket olvastunk, de a helyszín kereséssel sehogyan sem boldogultunk.

Szerencsére akadt az ismerősi körünkben egy profi rendezvényszervező aki már több ízben segített családi ünnepeink megszervezésében, így végül felhívtuk. Nem csak a helzyszín, de a dekoros és a catering kiválasztásában és az esküvő előtti előkészületekben is segített. Így sikerült mindent a költségvetésen belül megoldanunk és nem maradt ki semmi fontos a szervezésből. Az esküvő napján, délelőtt mindent ellenőrzött, kitette az általunk készített dekorelemeket, ültetőkártyákat  és köszönőajándékokat is. Így mi nyugodtan készülődhettünk, egyik családtagnak sem kellett emiatt fájjon a feje. Ezért tapasztalatból azt tanácsoljuk, hogy merjetek segítséget kérni. A rengeteg esküvő- és rendezvényszervező közül biztosan megtaláljátok azt a személyt, aki minden kívánságotokat teljesíti.

Fotós-videós párosként sok esküvőn jártunk már és sok forgatókönyvet beszéltünk át jegyespárjainkkal. Az ideális menetrend kialakítához mi is szoktunk ötleteket adni, de nem árt, ha van egy külső személy, aki mindent átlát, megfelelő tapasztalattal rendelkezik egy ekkora esemény megszervezésében, így biztosak lehettek benne, hogy gördülékenyen fog a nagy nap lezajlani.

Azonban negatív tapasztalatunk is van, hiszen előfordult már, hogy pont egy kedves esküvőszervező állt közénk és a jegyespár közé, akik velünk szerettek volna szerződést kötni az ő partnerei helyett. Szomorú, hogy egy ilyen személy, annak ellenére, hogy azt hirdeti magáról, hogy az ügyfelei minden kívánságát teljesíti, kellemetlen helyyetbe hozza őket. Szóval vigyázzatok, mert nem mindenki olyan készséges mint amilyen első alkalommal tűnik. Ahogy mi is minden esetben szerződéssel dolgozunk, a szervezővel is kössetek szerződést, amiben minden részletet rögzítetek, például, hogy köthettek -e szerződést olyan szolgáltatókkal akik nem állnak az esküvőszervezővel szerződésben. Így elkerülhetitek a hasonló helyzeteket.

Összefoglalva tehát a legfőbb előnyei az esküvőszervezőnek:

  • tapasztalt – minden kérdésedre tud válaszolni
  • kreatív – megoldja a felmerülő problémákat
  • segít költségvetésen belül maradni
  • segít az előkészületekben – nem nektek kell például az esküvő előtt díszíteni
  • kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően megbízható helyszínt és szolgáltatókat tud ajánlani
  • nem kerül sokba – bár ez szerződésfüggő

Általunk tapasztalt hátrányai:

  • akár több százezres összeget is elkérhet –  ez szerződésfüggő, főleg, ha azt szeretnétek, hogy mindent ő intézzen helyettetek
  • nem biztos, hogy olyan szolgáltatókkal enged Titeket szerződni, akiket elsőre választanátak – ennek azonban előnye, hogy valószínűleg nem futtok bele egy csalóba. Sajnos egyre többször hallunk ilyenről is 🙁 Ez azonban korrekt szerződésekkel orvosolható. 🙂

Legfrissebb bejegyzések